Drága Laci!

Kimondhatatlanul hiányzol, nagyon szenvedek nélküled.

A mindennapjaim része voltál, és egy nagy üresség maradt.

Amikor együtt voltunk, az olyan természetes volt, mintha nem is lehetne másképp. Eszembe nem jutott, hogy egyszer nélküled kell folytatnom. Bár te mondtad, ha már nem leszel, ne maradjak egyedül. Én akkor is azt mondtam, meg most is: vagy te, vagy senki más. Téged soha senki nem pótolhat, soha senki nem léphet a helyedbe.

Olyan magasra tetted a mércét, nincs az a férfi, aki megközelítené.

Olyan tiszteletet, megbecsülést, figyelmességet, szeretetet kaptam tőled, amit soha életemben senki mástól se eddig, se ezután, ebben biztos vagyok. Csodáltál engem, azt mondtad, nem létezik még egy ilyen tündér, mint én vagyok. Azt mondtad annyi kedvességet kaptál tőlem, férfi ettől többet nem kívánhat. Mennyei boldogságot éreztél, büszke voltál, hogy még az angyalok is irigyelnek, ha látnak.

Te is bearanyoztad a napjaim, el voltam kényeztetve. Minden napra készültél valami meglepetéssel, és annyi mesélnivalód volt mindig, pedig szinte csak addig voltunk külön, míg aludtunk. Nagyon  hasonlítottunk egymásra, mindenről ugyanaz volt a véleményünk, és nem hittünk az ellentétek vonzásában. Mindketten adni akartunk, örömet szerezni a másiknak. Mennyi programunk volt! Hány felejthetetlen élmény a színházban, koncerteken, előadásokon, különféle rendezvényeken és kettesben!

Soha egy szóval nem bántottuk meg egymást, soha nem veszekedtünk, de megbeszéltük, hogy ezt nem mondjuk el senkinek, mert úgysem hiszik el.

Nagy igazságtalanság az élettől, hogy boldoggá akartál tenni, és pont te okozod a legnagyobb fájdalmat nekem.

Tudd, hogy boldog voltam melletted, csak nem gondoltam, hogy ilyen nagy árat fizetek érte!

Nyugodj békében Laci!

Szeretlek!

Sissi

/2011. június 7./